2D grafika
3D grafika
Kapcsolat
Bemutatkozás
Répási Andrea vagyok, 2002 óta foglalkozom 2D, majd 2010-től 3D grafikával.
Munkáim nagy részét kezdetben céges arculattervezések, névjegykártyák, különböző kiadványok, szórólapok jelentették. A tervezési munkától a nyomdai előkészítésen át a kész kézzel fogható termékekig.
Az idő előre haladtával előtérbe került a 3D technológia alkalmazása, melynek segítségével egy cég profi céges megjelenésén túl látványos 3D animációk segítségével akár nehezen elmagyarázható munkafolyamatok, technikai részletek, működési folyamatok könnyen, gyorsan, látványosan átadható információvá válhatnak megrendelőink ügyfelei, partnerei számára.
Munkamódszereim:
Első lépésben megbeszéljük céljait, elképzeléseit, mi az amit pontosan szeretne!
Majd egy ötletelési időszak után javalatokat teszek az általam elképzelt megoldásra. Ezt megbeszéljük, pontosítjuk, tökéletesítjük. Ezután a konkrét tervezési folyamat következik. Függően a feladat nagyságától lépcsős beszámolással bemutatom a készülő „terméket”. A szakaszok megbeszélése alkalmával tudjuk tovább pontosítani, tökéletesíteni a végeredményt, amíg el nem érjük, hogy mind szakmailag, mind látványban, mind a felhasználást illetően egy olyan megoldás kerüljön az asztalára, amivel elérheti céljait, elképzelését!
Kérdéseivel kérem keressen bizalommal!
Szoftverismeret:
Autodesk Maya
Adobe Photoshop
Adobe After Effects
Adobe Illustrator
